Nosztalgia a Művészetek Házában – 30 éves házassági évfordulóját ünnepelte intézményünkben a Kovács házaspár

Megható pillanatoknak lehettünk tanúi a Művészetek Házában. Kovács Zoltán egy csokor virággal kedveskedett feleségének, Kovácsné Kiss Katalinnak harmincadik házassági évfordulójuk alkalmából. Kovácsék mindketten a Paksi Atomerőműben dolgoznak, ott is szerettek egymásba, majd négy együtt töltött év után örök hűséget esküdtek egymásnak. Esküvőjüknek és a lakodalomnak még a taxisblokád sem állhatta útját!

Honnan jött az ötlet, hogy az esküvőjük színhelyén szeretnének nosztalgiázni egy kicsit?

Kovácsné Kiss Katalin: Ez a férjem ötlete volt, én most tudtam meg! (nevet)

Kovács Zoltán: Az az igazság, hogy Barcelonába szerettünk volna elutazni a 30 éves házassági évfordulónk alkalmából, a koronavírus-járvány miatt viszont ez sajnos elmaradt, de mindenképpen szerettem volna valami romantikus meglepetést, így jött az ötlet, hogy itt lepem meg a feleségemet egy csokor virággal és koccintunk egyet, nemcsak mi ketten, hanem a gyermekink, Dóra és Márton társaságában.

Egészen pontosan mikor került sor arra a bizonyos nagy napra?

Kovácsné Kiss Katalin: 1990. október 27-én házasodtunk össze, ami ezért is volt egy érdekes nap, mert akkor volt a taxisblokád (a blokád egy, a magyarországi benzináremelés elleni tüntetés volt. Az október végén kirobbant néhány napos esemény során több ezer taxis és fuvarozó bénította meg három napra Budapestet és az ország több városát – a szerk.).

Kovács Zoltán: A feleségem paksi, éppen a lányos háztól indultunk visszafelé, amikor a teljes nászmenet „megakadt” a blokádon. Késtünk is negyed órát! (nevet)

Kovácsné Kiss Katalin: Szerintem az még több is volt, ha jól emlékszem, 17 óra 20 perckor össze tudtunk házasodni. (nevet)

Csoda, hogy egyáltalán visszaértek!

Kovács Zoltán: Igen, érdekes. Én szekszárdi vagyok, Paks felé nem is volt gond, mellékutakon el tudtunk jutni a városig, de visszafelé már azokat is mind lezárták. Ment egy kis egyeztetés, aztán egyszer csak megnyílt az út.

Kovácsné Kiss Katalin: Igen, visszafelé a hatos úton jöttünk, a négysávoson állták utunkat. Aztán pontban öt órakor átengedtek minket.

Az idő eléggé meg tudja szépíteni az emlékeket, de ott, akkor tényleg nem izgultak?

Kovácsné Kiss Katalin: Én a blokád miatt nem izgultam, gondoltam, valahogyan majdcsak lesz! (nevet) Az esküvőn természetesen már volt egy kis izgalom. Ahogy beléptünk ide a Művészetek Házába, már csak az esküvőre „koncentráltunk”, onnantól már minden simán ment. Megálltunk az asztalnál és Vass Éva anyakönyvezető előtt kimondtuk az igen-t.

Kovács Zoltán: Legalább tízévente elővesszük az akkor készült videó felvételt. Jó visszanézni ezeket a pillanatokat, emellett látszik az is, hogy nézett ki akkor a Művészetek Háza: középen voltak lépcsők például.
A lakodalom is jól sikerült?

Kovács Zoltán: Igen, nagyon jó hangulatban telt. Megközelítőleg százan voltunk a szekszárdi BM Klubban, nagyon jól sikerült minden, egész hajnalig mulattunk.
Kovácsné Kiss Katalin: Minden, így a felkészülés is gyorsan, egyszerűen ment. Az esküvő előtt négy-öt hónappal döntöttünk úgy, hogy összeházasodunk és kezdtük el szervezni az esküvőt és a lakodalmat.

Kovács Zoltán: Akkor még gyorsabban mentek a dolgok.

Mit üzennek azoknak, akik házaséletük előtt, vagy annak bármely szakaszában éppen nehézségeken mennek keresztül, egy nehezebb időszakot élnek?

Kovácsné Kiss Katalin: Mindig vannak nehézségek, de a szeretet mindent helyretesz. Ha szeretjük egymást, akkor mindent túl lehet élni és továbbmenni és csinálni. Nekem nagyon nagy szerencsém van, mert a férjem egy nagyon toleráns ember, hogy rajta nagyon sok múlt ezalatt a harminc év alatt.

Kovács Zoltán: Ha az egyik félnek rossz kedve van, akkor másiknak legyen jó kedve, és így át lehet segíteni a másikat a gondokon. Emellett pedig meg kell beszélni mindent.